Tigris reggelre ledobta, amit eddig felszedett. Olyan éhes volt, hogy mohóságában engem is megharapott. :)
Gyorsan megetettem, utána még rosszabbul nézett ki. Kezdtem nagyon komolyan beparázni. Félig csukva volt a szeme, nem szaladt és úgy összességében bágyadt volt.
Aztán kiderült, hogy valószínűleg csak álmos volt, mert egy szunya után már jobban nézett ki.
Ma sokszor kapott tejet, 2-3 óránként, és adtam mindenkinek, hogy több anyatej jusson neki. Párszor a tesókat is lefoglaltam, hogy nyugodtan tudjon szopizni.
A kis harcos este hatra meghaladta egy grammal a születési súlyát, ezzel egyéni rekordot felállítva. Igazi hős! Olyan kitartás van benne, muszáj felnőnie! A reggeli 46 grammról most 52. Ez sem sok, főleg, hogy a tesók már 10 grammal is túl vannak a születési súlyukon.
Eléggé le van maradva, de nem hagyom. Kinga megnyugtatott, hogy ha nem lenne életképes, Csicsi nem gondozná. Márpedig gondozza, ugyanúgy, mint bármelyik picit. És nem bánja, ha Tigris követi, soron kívül is kap tejcsit.
A többiek ezerrel popcornoznak, szegény kis paca pedig nem tud velük játszani. :(
Egyrészt azért, mert kicsi mellettük és nem is elég ügyes még, másrészt neki ezt azt időt nagyon ki kell használni, mert ilyenkor zavartalanul jut anyatejhez. Okos malac lévén, ki is használja. :)
A mai nap tanulsága, hogy éjjel párszor fel kell kelnem megetetni, hogy ne bukjuk el reggelre az előző napi eredményeket.